A hallei Leibnitz Intézet (Leibniz-Instituts für Wirtschaftsforschung Halle - IWH) számításai szerint Németország nagyjából 100 milliárd eurót takarított meg 2010 óta annak révén, hogy a görög válság miatt csökkent az államháztartás kamatkiadása.
Nagyjából 10 milliárd eurót pedig akkor is megspórol, ha Athén egy centet sem fizet vissza a tartozásából, mert a görög válság kezelésére indított mentőprogramokban Berlin a még formálódó harmadik programmal együtt nagyjából 90 milliárd euróval vesz részt az euróövezeti válságkezelő rendszeren (ESM), az Európai Központi Bankon (EKB) és a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül.
A befektetők válság idején igyekeznek minél biztosabb helyre tenni a pénzüket, és Németország aránytalanul nagy mértékben profitál ebből a biztonságra törekvő magatartásból a válság elmélyülése, 2010 óta, mert a német államkötvények is befektetési menedékké váltak. Például az idén januárban Sziriza választási győzelmének hírére egy nap alatt 30 bázisponttal csökkent a német állampapírok hozama, mert a pénzügyi piacok kedvezőtlen fejleménynek ítélték a radikális baloldali párt győzelmét.
Ugyanez a hatás érvényesül más állampapírok - például az amerikai, a francia és a holland államkötvények - esetében is, de jóval kisebb mértékben - áll az IWH közleményében.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz