Miközben a világot az izgatta, hogy Észak-Korea hidrogénbombát robbantott, a lengyel nemzetvédelmi miniszter, Antoni Macierewicz egy második világháborús megemlékezésen azt fejtegette, hogy országának olyan hadseregre van szüksége, amely önállóan képes megvédeni hazáját - tudósított az onet.pl. Egy ilyen védelmi erőt "természetesen" csak a Jog és Igazságosság (PiS) pártjának kormánya képes létrehozni.
A védelmi tárca vezetője azon a megemlékezésen beszélt, amelyet a II. világháború kitörése elején a Borowski hegyek hősies védelmének tiszteletére rendeztek. Borów falu környékén 1939-ben több mint 600 lengyel katona vesztette életét, amire egy az emlékmű emlékeztet.
Kapcsolódó
Macierewicz nem állta meg, hogy oda ne szúrjon az uniónak. Úgy interpretálta az egyik európai tisztviselő múlt heti megjegyzését, hogy az elismételte a régi vádat, miszerint Lengyelország határait külső hatalmak szabják meg. Oroszország vagy Németország miatt néznek ki úgy határok, ahogy, mert Lengyelország csupán "szezonális" ország - egy olyan állam, amelyet ide-oda lehet tologatni. A lengyel katona megmutatta, hogy ez nem igaz - jelentette ki a hadügyminiszter.
Szerinte az ország gazdasági ereje, de főleg a lengyel hadsereg ereje képes megvédeni a lengyel állam függetlenségét - szerencsére ma ezek a feltételek teljesülnek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka