Razman Kadirov, Csecsenföld kormányzója úgy döntött, nem lesz sorozás a régiójában a részleges oroszországi mozgósítás keretében - írta a Moscow Times. Állítása szerint Csecsenföld eddig 20 ezer katonával járult hozzá Oroszország ukrajnai inváziójához, amivel 254 százalékban teljesítette az oroszországi régiók közül arányosan rá eső részt.
Kadirov és a csecsenföldi vezetés szükségét érezték, hogy a csecsen katonák a háború kezdete óta erőteljesen kivegyék a részüket az invázióból. Rendszeresen posztolnak is magukról Ukrajnában készült képeket a közösségi médiában.
Kadirov a fiaik és férjeik besorozása ellen tiltakozó nők grozniji tiltakozására reflektálva azt írta saját közösségi oldalán: "kéri a csecsen lakosságot, főként a szeretve tisztelt anyákat, hogy nyugodjanak meg".
Tessék önként csatába menni!
Kadirov ellenszegülése a védelmi minisztérium mozgósítási rendeletével csak napokkal követi azt, hogy ő maga szólította fel a többi oroszországi régió vezetőjét önkéntes mozgósításra, amellyel 85 ezer katonát küldhettek volna Ukrajnába.
További vitája a csecsen vezérnek Moszkvával, hogy elégedetlen a legutóbbi fogolycserével. Ebben 215 ukránt és Ukrajna mellett harcoló külföldit cseréltek el 55 orosz katonára és Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik kijevi szövetségesére, akit az ukrán kormány árulónak tart.
Kadirov az orosz hadvezetéssel is elégedetlen, úgy véli, ha csak a töredékével többet használhattak volna az orosz katonaság rendelkezésére álló eszközöknek Ukrajnában, rég a Balti-tengerben áztatnák a lábukat a csecsen harcosok. Hírek szerint a csecsen vezér nagy önállósággal dönthet saját régiója ügyeiben, cserébe, hogy biztosítja Csecsenföld stabilitását az orosz föderációban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok