Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken azt közölte, hogy nem végleges adatok szerint havi összevetésben, szezonális kiigazítással számolva 0,8 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése. Elemzők kisebb, 0,2 százalékos növekedést vártak a decemberben mért 0,1 százalékos csökkenés után.
Éves összevetésben, naptári kiigazítással számolva 0,1 százalékkal emelkedett az ipari termelés januárban a decemberi 0,2 százalékos csökkenést követően. Elemzők 2,4 százalékos esésre számítottak 2020 januárjához képest.
Kapcsolódó
Az Európai Unió 27 tagállamában decemberhez képest 0,7 százalékkal, tavaly januárhoz viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt az ipari termelés.
Az egy évvel korábbihoz képest az ipari termelés a legnagyobb mértékben, Portugáliában csökkent, 6,5 százalékkal, majd Málta és Szlovákia következett, 6,2 százalékos, illetve 4 százalékos ipari termeléscsökkenéssel.
A legnagyobb növekedés Írországban volt 27,5 százalékkal, amelyet Litvánia (+11,8 százalék) és Lengyelország (+5,6 százalék) követett.
Havi összevetésben Észtországban és Lettországban csökkent a legjelentősebben, egyaránt 1,5 százalékkal az ipari termelés januárban, majd Portugália (-1,3 százalék) és Spanyolország (-0,7 százalék) következett. A legnagyobb havi szintű ipari termelésnövekedést Luxembourgban jegyezték fel, 3,8 százalékost, majd Görögország és Franciaországban (egyaránt 3,4 százalékost), illetve Belgiumban, 3,1 százalékost.
Az Eurostat honlapján szereplő magyar adatok szerint januárban a magyar ipari termelés havi szinten 0,2 százalékkal nőtt, éves összevetésben pedig 2,8 százalékkal csökkent.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!