A járvány halálos áldozatainak száma a tájékoztatás szerint így elérte a 30 739-t. Az emelkedés mértéke valamivel magasabb volt az egy nappal korábbi 165-nél. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor mindössze 744 új fertőzöttet jelentettek - idézi az MTI.
Az aktív fertőzöttek száma 836-tal mérséklődött az egy napja mért több mint 1500-as csökkenés után, s ekképpen már "csak" 82 488. Közülük 13 539 embert kórházban kezelnek, az intenzív osztályokon pedig már ezer alá süllyedt a Covid-19-betegek száma. A gyógyultak száma túllépte a 106 ezret.
A gyógyultakat és a halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 219 814-t Olaszországban.
A járvány gócpontjának számító Lombardiában 68 volt a halottak száma az egy nappal ezelőtti 62 után. Az új fertőzöttek száma pedig 364-re emelkedett a korábbi 282 után. A tartományban a halottak száma túllépte a 15 ezret, a szűrt fertőzötteké pedig a 81 ezret. A venetói Verona városában hetven nap óta először fordult elő, hogy egyetlen új fertőzöttet sem jelentettek.
A római kormány hétfő este egyeztet a tartományi elnökökkel a kereskedelemnek és a vendéglátásnak az eredetileg tervezettnél esetleg korábbi újraindításáról. A tartományok egy része kész korábban megnyitni az üzleteket, fodrászatokat, éttermeket és strandokat, miközben a kormány országos szabályozást szorgalmaz. Róma mindenképpen meg akarja várni az óvintézkedések május 4-től indított oldását követő járványadatokat, mielőtt tovább enyhítené a korlátozásokat.
Az eredeti ütemezés szerint az olaszok május 18-tól már engedély nélkül közlekedhetnek, elhagyhatják városaikat és más tartományba is utazhatnak. Május 18-től megnyitnak a múzeumok és a templomok is.
Koronavírus
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet