Az az összecsapások a rendvédelmi szervekkel a polgármesteri hivatal közelében azután alakultak ki, hogy a kezdetben békésen vonuló aktivisták soraiból kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait.
Hírügynökségek szerint a korábbi megmozdulásokhoz képest jóval kevesebben tüntettek a francia nagyvárosokban. Párizsban a BFMTV televíziós csatorna beszámolója szerint hozzávetőleg 3500 sárgamellényes vonult az utcákra - írta a portál.
A FranceInfo közszolgálati rádió szerint a tüntetők száma városonként néhány tucattól mintegy ezerkétszáz főig terjedt. A rádió úgy tudja, hogy Beauvais és Montpellier városokban szintén könnygázzal oszlattak. Tiltakozó akciókat szerveztek még a többi között Bordeaux, Toulouse, Rouen és Lyon városokban.
A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép