Napról napra csökken az esélye annak, hogy Budapest versenyben marad a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezéséért - tudósította olvasóit az egyik versenytárs városban megjelenő Los Angeles Times. Az amerikai város és Párizs mellett ringbe szálló magyar fővárosban jelentős népi ellenállás bontakozott ki a rendezéssel szemben.
A lap beszámol arról, hogy a Momentum mozgalom 266 ezer aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy Budapest lakói népszavazáson dönthessenek a jelentkezésről. A Los Angeles Times szerint a már eddig is esélytelennek tekintett városban felfüggesztették az olimpiai reklámkampányt (ezt rosszul tudják, újat nem kötünk - a szerk.) és már a héten visszaléphetnek a jelentkezéstől.
Utazgatnak
Az amerikai sajtóorgánum idézi Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője nyilatkozatát, amelyet az Inforádiónak adott. Eszerint elillant az olimpiai pályázat egységes támogatása, márpedig enélkül Budapestnek nincs esélye Párizzsal és Los Angelesszel szemben.
Eközben a 2024-es játékokra szóló jelentkezési folyamat kritikus szakaszába érkezett. A szeptemberi döntés vészesen közeleg. Ezt megelőzően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai - akik szavaznak a jelöltekről - cikk-cakkban utazgatnak a három város között, hogy alaposan megismerjék azok felkészültségét.
Új lehetőség
A NOB a következő hónapokban hivatalos delegációkat is küld a három jelentkezőhöz, hogy szembesítsék a pályázatukban foglaltakat a rögvalósággal.
Eközben elindult egy új vita is a szervezeten belül. Mivel a három eddigi visszalépés (Boston, Hamburg, Róma) után Budapest elszántsága is kérdésessé vált, felmerült az ötlet, hogy fél év múlva a limai szavazáson két nyári olimpia, a 2024-es és a 2028-as helyszínéről döntsenek.
Más szóval ha két város marad versenyben, mindkettő nyerhet. Egyelőre Los Angeles és Párizs is 2024-re gyúr.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat