Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentése szerint az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma a 19 uniós országot tömörítő euróövezetben április-júniusban. Az EU 28 tagállamában negyedéves összehasonlításban szintén 0,4 százalékos, éves szinten pedig 1,4 százalékos növekedést mértek.
Január-márciusban az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, míg éves összevetésben mindkét blokkban 1,5 százalékos emelkedést regisztráltak - idézi az adatokat az MTI.
Az Eurostat becslése szerint a második negyedévben 238,9 millió munkavállaló dolgozott az unióban, ebből 158 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.
Az országokra bontott statisztika szerint a legnagyobb mértékben, 1,3 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma április-júniusban az első negyedévhez képest, majd 1,2 százalékkal Lengyelország és 1,0 százalékkal Ciprus következik. Csökkenést mértek Lettországban, Portugáliában és Romániában, egyaránt 0,3 százalékosat, valamint Bulgáriában, 0,2 százalékot.
Éves összehasonlításban Málta a listavezető 5,5 százalékkal, majd Ciprus következik 4,3 százalékkal, Luxemburg pedig a harmadik, 3,8 százalékos növekedéssel. Egyedül Romániában mértek csökkenést, 1,5 százalékosat.
Magyarországon negyedéves összevetésben 0,5 százalékkal, éves szinten pedig 2,3 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma a június 30-án véget ért három hónapban.
A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 0,2 százalékkal, Franciaországban és Nagy-Britanniában 0,1 százalékkal, Olaszországban 0,5 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az előző negyedévhez képest.
Fotó: AFP/Kisbenedek Attila.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező