A Fed legközelebb június 14-én dönt a kamatról, amely jelenleg 1 százalék - írja az MTI.
A jegyzőkönyv alapján a kamatdöntők szerint "körültekintésre" van szükség annak megállapításakor, hogy az elmúlt időszak egyes gyengébb makrogazdasági adatai csak átmenetiek-e.
Kapcsolódó
Az amerikai hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben, a három hónappal korábbi 2,1 százalék után.
A jegyzőkönyvben ismét előkerült a jegybankmérleg csökkentésének a megkezdése, méghozzá meglehetős konkrétumokkal.
A téma az előző kamatdöntés után ismertetett jegyzőkönyvben jelent meg először. A szerdán ismertetett jegyzőkönyv szerint a monetáris döntéshozó testület úgy látja, "még az idén" elkezdődhet a Fed 4,5 ezer milliárd dolláros kötvényállományának a csökkentése. A közlemény szerint a csökkentést "fokozatosan és kiszámíthatóan" kell végrehajtani.
A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) május 3-án záródott kétnapos ülésén változatlan szinten, 1 százalékon tartotta az irányadó kamatot.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól