Lesz lehetőség sürgősségi előjegyzésre, de a vártnál jóval többe kerül majd - idézte a pozsonyi Új Szó Tomás Drucker egészségügyi minisztert. Az orvosok a rendes fogadóórákon kívül mintegy 30 euróért (9300 forint) fogadhatják az állami egészségügyi szolgálat várólistáitól megrettenő betegeket. Ezt hívják majd "kiegészítő rendelésnek".
Az orvosoknak nem lesz kötelező ilyen rendelést tartaniuk, de a 30 eurós extra "vizit-díj" várhatóan vonzó lesz számukra. Az előjegyzés további feltétele, hogy csak olyan orvosoknak engedélyezik, akik legalább heti 30-35 órában rendelnek.
Az előjegyzési díj összegét egyelőre csak hozzávetőlegesen állapították meg: a 30 eurós illeték egy tervezett maximum. A díj nem lesz egységes, hanem a kivizsgálás, ellátás fajtájától függ majd. További szabály, hogy nem lehet reggel bejelentkezni az aznapi rendelésre - legkorábban 12 óra elteltével fogadhatja az orvos a beteget az extra-rendelésen. A leghosszabb előjegyzési határidő az extra rendelésre 15 nap.
A kezdeményezés sikere ma még megítélhetetlen. Sok múlik majd azon, hogy hányan fizetik ki az 5 - 10 ezer forintos extra díjat a várakozási idő csökkentésére, és azon is, hogy maguk az orvosok mennyire terelik betegeiket az új lehetőség irányába. Ha viszont az új módszer életképesnek bizonyul, hamarosan újabb szabályozások lesznek szükségesek, a szlovák állami egészségügyi rendszer kettészakadásának meggátlására vagy előkészítésére.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok