Az erről szóló határozat a helyi közlönyben is megjelent - több orosz és ukrán hírportál beszámolója szerint.
Fehéroroszország egy éve 8,5 százalékkal, még egy évvel korábban, 2013-ban pedig 9,7 százalékkal emelte a tranzitdíjat. Egy fehérorosz-orosz kormányközi megállapodás értelmében a két fél egyetértésével alakítják évente a tarifát. Tavaly 61 millió tonna orosz kőolaj haladt át Fehéroroszországon, ami 1,4 millió tonnával haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget.
Még decemberben egy ukrán energiaügyi minisztériumi forrás arról beszélt, hogy Kijev emelni tervezi az országon áthaladó, Oroszországból Európába tartó Barátság olajvezeték déli szakaszán a tranzitdíjat, amit a jövőben már euróban szedne be.
Akkor a név nélkül idézett forrás 9 százalékos tranzitdíj-emelésről beszélt és azt mondta, hogy tudomása szerint a fehéroroszok 15 százalékos növelést terveznek.
A Barátság olajvezeték déli szakasza elsősorban a Mol Nyrt. magyarországi és szlovákiai finomítóiba, illetve Csehországba szállít orosz kőolajat, az északi szakasz pedig Németország felé.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép