A kormányfő elmondta, 60 ezer betöltetlen állást szüntetnek meg az egészségügy és az oktatás kivételével azért, hogy a közszférában újból bevezethessék azt a szabályt, miszerint minden elbocsátott személy után új ember alkalmazható. Romániában a 2010-es megszorító intézkedések során olyan elvet vezettek be a közszféra létszámstopjának fenntartása érdekében, hogy minden hetedik megüresedett állás után lehet csak alkalmazni új személyt.
Ponta szerint a betöltetlen állások megszüntetése mellett elbocsátások is lesznek, a minisztériumoktól és a központi államapparátushoz tartozó egyéb hatóságoktól összesen 2800 embert fognak elbocsátani a következő időszakban.
Idén várhatóan több román állami vállalatnál is tömeges elbocsátások lesznek. Erre hívta fel a figyelmet Ion Pisc, az Országos Szakszervezetei Tömb alelnöke, aki a Nemzetközi Valutaalappal folytatott keddi tárgyalás után közölte: mintegy 8 ezer ember válhat munkanélkülivé az állami vállalatoknál tervezett szerkezeti átalakítások miatt. A román posta várhatóan 3600 alkalmazottól válik meg, a többi dolgozót energiavállalatoktól fogják leépíteni.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés