A vendéglátók számára kedvezően indult az év: a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma 6 százalékkal bővült januárban, a szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele pedig 3,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn teszi közzé a rezidens kibocsátású értékpapírok februári adatait, kibocsátói, illetve tulajdonosi bontásban. Az összes magyarországi hitelviszonyt és tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír januári nyitó állománya 39 498 milliárd forint volt, míg a záróállomány 40 204,4 milliárd forintot tett ki a hónap végén.
Kínában reggel publikálják a márciusi, éves bázison mért fogyasztói árindexet. Tavaly a harmadik hónapban a kínai infláció 2,3 százalékon állt, az elemzők szerint 2016 márciusában 2,5 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex
Ezzel együtt jelenik meg Kína termelői árindexe, amely tavaly márciusban 4,9 százalék volt. Az elemzői konszenzus szerint, az idei márciusi termelői áremelkedés 4,5 százalékos lehet.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet