Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport szerdán azt közölte, hogy az euróövezeti szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe 46,4 pontra emelkedett a novemberi 41,7 pontról. A december közepén ismertetett előzetes adat magasabb, 47,3 pont volt.
Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy a végleges számítások szerint decemberben 55,2 pontra emelkedett az euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a novemberi 53,8 pontról.
A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokból képzett összetett BMI 49,1 pontra nőtt a novemberi 45,3 pontról, de elmaradt az előzetes számtásokban szerepelt 49,8 ponttól.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi.
Decemberben az összetett BMI alapján az euróövezeti lista élén Írország állt, mutatója 53,4 pont, négy hónapja legmagasabb lett. A második Németország 52 pontos kéthavi csúccsal. Franciaország a harmadik a listán 49,5 ponttal, ami 4 havi csúcsnak felel meg. Spanyolország a negyedik 48,7 ponttal, Olaszország pedig az ötödik 43 ponttal.
Elemzők arra számítanak, hogy tavaly a negyedik negyedévben 2,6 százalékkal csökkent az euróövezet hazai összterméke (GDP). A harmadik negyedévben szezonális kiigazítással 12,5 százalékkal nőtt az euróövezet gazdasága az előző negyedévhez képest. A második negyedévben 11,7 százalékkal, az elsőben pedig 3,6 százalékkal csökkent a GDP.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!