A vállalat honlapján közzétett blogbejegyzésben Burt azt írta, hogy a Német Külügyi Tanács, a The Aspen Institute és a The German Marshall Fund alkalmazottait érte adathalász célú hackertámadás. Az amerikai vállalat 104 támadásról ír, amelyeket az említett szervezetek alkalmazottai ellen kíséreltek meg Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában 2018 szeptembere és decembere között - írja az MTI.
A Microsoft fenyegetéselemző központja továbbra is vizsgálja a támadások eredetét, de meggyőződésünk, hogy jelentős részük attól a csoporttól származott, amelyet mi Strontiumnak nevezünk - írta a Microsoft blogján Tom Burt.
A Strontium annak a hackercsoportnak a másik neve, amelyet az amerikai elhárítás APT28-ként vagy Fancy Bearként azonosított, és amely minden valószínűség szerint az orosz katonai hírszerzéshez (GU) kötődik.
A Microsoft ezért 12 újabb európai országban teszi elérhetővé AccountGuard nevű programját, amelyet ott eddig csak két helyen volt nyújtottak. Az Egyesült Államok és Kanada mellett eddig az Egyesült Királyságban és Írországban elérhető szolgáltatás mostantól Franciaországban, Németországban, Svédországban, Dániában, Hollandiában, Finnországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Portugáliában, Szlovákiában és Spanyolországban is igénybe vehető. Az AccountGuard ingyenes, de csak azok tudják használni, akik előfizettek a cég Office365 nevű szolgáltatására.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)