A lengyelországi számvevőszék 18 állami kórház és négy egészségügyi és járványügyi állomás ellenőrzésének adatait adta közre, amiből kiderült, hogy mindegyik helyen nőtt azon betegek száma, akiknél kórházi fertőzést fedeztek fel. 2015-tel összehasonlítva 2016-ban 8,5 százalékkal több ilyen eset volt, dacára annak, hogy 1,9 százalékkal kevesebb beteget fogadtak az intézmények. 2017 első felének adatai további emelkedést mutattak.
Különösen rossz a helyzet a Klebsiella Pneumoniae szuperbaktérium fertőzése esetében, amely többek között vérmérgezést is okozhat, mert ezzel szemben gyakorlatilag tehetetlenek az antibiotikumok. Azon páciensek száma, akik kórházban fekve ezzel megfertőződtek, háromszorosára nőtt.
A baj egyik oka az orvosi személyzet higiéniájának hiánya, konkrétan az orvosok és a nővérek piszkos keze. Emellett gondot jelent egész Lengyelországban a járványügyi és mikrobiológiai személyzet hiánya.
A fotó forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt