A 91 évesen elhunyt üzletember vagyonát 362 milliárd svéd koronára (11 084 milliárd forint) becsülte 2017-ben a Bilan című svájci gazdasági magazin.
Kamprad vagyonának felét négy gyermeke örökli, a másik felét pedig Észak-Svédország (Norrland) üzleti vállalkozásainak felvirágoztatására fordítják. "Az örökségem fennmaradó része az FKS alapítványhoz kerül. Ezt az összeget a Norrlandban folyó üzleti tevékenységek fejlesztésére kell fordítani" - írta az üzletember 2014-es végrendeletében.
A Kamprad család vállalkozásokat, kutatásokat segítő és jótékonysági alapítványát (Familjen Kamprads Stiftelse, FKS) 2011-ben hozta létre a családfő, ennek az értékét 4,7 milliárd svéd koronára (144 milliárd forint) becsülik. Az alapítvány tevékenysége mostanáig Kamprad szülőhelyére, Smaland történelmi tartományra koncentrálódott.
"Ingvar Kampradot mindig is érdekelte Norrland és gyakran ellátogatott az országrészbe. Lehetővé akarta tenni az emberek számára, hogy ott élhessenek és ne kelljen elmenniük" - mondta a Dagens Nyheter című svéd napilapnak Per Heggenes, az Ikea Alapítvány vezetője, aki elsőként ismertette Kamprad végrendeletének tartalmát.
Nem sokkal az Ikea alapítójának januárban bekövetkezett halála után XVI. Károly Gusztáv svéd király az üzletembert méltatva azt mondta, Kamprad "segített megismertetni Svédországot a világgal".
Az üzletember Svájcban élt az 1970-es évektől egészen 2014-ig, amikor is visszaköltözött szülőhazájába és a Smalandban fekvő Almhultban telepedett le. Azon a településen, ahol 1943-ban megalapította a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot - a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze -, amelynek főhadiszállása még ma is ott működik.
A kép forrása: AFP
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok