Az American Journal of Public Health folyóiratban megjelent kutatás szerint 2019-ben 16 millió válaszadó nyilatkozott úgy, hogy az előző hónapban előfordult, hogy magával vitte fegyverét, szemben az előző, 2015-ös hasonló kutatásban szereplő 9 millióval. A felmérésben résztvevők közül 6 millióan azt mondták, hogy napi rendszerességgel maguknál tartják kézifegyverüket, ami kétszerese a 4 évvel korábbi számnak.
Az elemzés rámutat, hogy míg 1994-ben a válaszadók 46 százaléka említette a védelmet legfőbb indokként, addig 2015-ben már 64 százalék, 2019-ben 73, 2021-ben pedig 83 százalék volt azok aránya, akik saját védelmük érdekében tartották fontosnak, hogy fegyverrel rendelkezzenek. Az MTI közölte az amerikai lap felmérésének összefoglalóját, amely rámutat, hogy 1990-ben még egyetlen olyan állam volt az Egyesült Államokban, ahol nem volt szükség engedélyre a fegyverviseléshez, addig 2021-re ez 21 tagállamra bővült.
A kutatás megállapítja: azokban az államokban, ahol a hatóságok komolyabb mérlegelés után adnak ki engedélyt lőfegyverre, kisebb a fegyvert viselők aránya. A felmérés szerint az engedéllyel nem rendelkezők közül is mintegy 10 százalék azok aránya, akik rendszeresen maguknál tartják fegyverüket, azon államokban is, ahol a fegyverviselés engedélyköteles.
A fegyvertartás szigorításáról szóló törvényt júniusban fogadták el az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)