Donald Tusk csütörtök kora este nyilatkozott Brüsszelben, miután találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői este plenáris ülést kezdenek a középtávú pénzügyi keretről. Ehhez a munkaanyagot az a dokumentum szolgáltatja majd, amelyet Van Rompuy a kétoldalú találkozók sorozata után állít össze, kompromisszumos megoldásra törekedve.
Tusk nem ért egyet azzal, amilyen gazdasági növekedési ütemet jósol Brüsszel Lengyelországnak a következő évekre. Ennek azért van jelentősége, mert a gazdasági teljesítmény feltételezett alakulásától is függ majd, hogy mennyi kohéziós (felzárkóztatási) pénzhez juthat egy tagország. Lengyelország jobb feltételrendszert akar kialkudni a regionális fejlesztés céljaira is.
A lengyel miniszterelnök szerint pillanatnyilag a megállapodás valószínűsége "ötven százalék alatti", elsősorban a költségvetési kiadások befagyasztását követelő brit álláspont miatt.
Legolvasottabb
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni