Az első becsléseknél kissé nagyobb ütemben nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke 2023 negyedik negyedévében a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
A reál bruttó hazai termék (GDP) 2023 negyedik negyedévében évesítve 3,4 százalékkal nőtt a BEA harmadik, végleges kalkulációja szerint. A második becslés még 3,2 százalékos évesített növekedést mutatott a negyedik negyedévre. A harmadik negyedévben a reál GDP 4,9 százalékkal nőtt.
A negyedik negyedévi felfelé módosított növekedés elsősorban a fogyasztói kiadások, az állami és helyi kormányzati kiadások, az export, a nem lakáscélú állóeszköz-beruházások, a szövetségi kormányzati kiadások és a lakáscélú állóeszköz-beruházások növekedését tükrözte, amelyet részben ellensúlyozott a magánkészlet-beruházások csökkenése.
A fogyasztási kiadásokat magasabbra módosították, 3,3 százalékra a második becslésben szereplő 3,0 százalékkal szemben. A nem lakáscélú beruházásokat is magasabbra módosították, 3,7 százalékra 2,4 százalékról. A lakossági beruházások továbbra is növekedtek, bár a vártnál kissé kisebb mértékben (2,8 százalék helyett 2,9 százalékkal). A kormányzati kiadások jóval nagyobb mértékben emelkedtek (4,6 százalék helyett 4,2 százalékkal), de mind az export (5,1 százalékkal 6,4 százalék helyett), mind az import (2,2 százalékkal 2,7 százalék helyett) kevésbé nőtt, mint az eredetileg jelentett.
Eközben a magánkészletekből eredő negatív hatás sokkal nagyobb volt, mint a második becslésben (0,47 százalékpontot vont le a növekedésből, szemben az előző 0,27 százalékponttal).
A teljes 2023-as évet tekintve az Egyesült Államok gazdasága az előzetes becsléssel megegyező 2,5 százalékkal nőtt a végleges kalkuláció szerint is, szemben a 2022-es 1,9 százalékkal.
Tovább romlott a fogyasztók bizalma, egyre közelebb a recesszió
Márciusban már a második egymást követő hónapban romlott az amerikai fogyasztók hangulatindexe. A piac javuló mutatót várt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Szuperdiéta helyett mást javasol a túlsúlyosoknak Vékony Blanka

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
