Kormányzati körökben is sokan felháborítónak tartják, hogy elszállt az állami erdészeti részvénytársaságok vezetőinek bére - írja a Magyar Nemzet. A kormány tavaly ősszel tette lehetővé, hogy az állami szektorban dolgozók többet kereshessenek havi kétmillió forintnál.
A lap értesülései szerint a 22 állami erdőcég közül 7-8-nál eléri a bruttó hárommillió forintot a vezérigazgató havi fizetése. A helyettesek bére is elindult felfelé a havi egymilliós szintről, és van, ahol már 1,8 milliót vihet haza a második ember. A Földművelésügyi Minisztérium nem kommentálta a napilap kérésére a bérügyet.
Ugyanakkor elgondolkodtató hátteret az ad a hírnek, hogy a Kehi hat állami erdészetnél indított vizsgálata azt találta, hogy ezek a szervezetek csaknem másfél milliárd forint kárt okoztak az államnak. Az ellenőrző hivatal hűtlen kezelés, csalás, költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, lopás és környezetkárosítás gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni