Nem véletlenül indított óriási plakátkampányt a kormány az úgynevezett Új rend programjáról, azaz a járvány utáni gazdaságfejlesztési tervekről, a cél az lehet, hogy előkészítsék az előrehozott választásokat - derül ki Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő szavaiból, aki a gazeta.pl internetes portállal osztotta meg véleményét.
Ezzel csatlakozott a lengyel sajtóban hetek óta tartó találgatásokhoz, amelyek szerint a vezető kormánypárt a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) előrehozott választásokat akar Lengyelországban. Az elemzők többsége szerint jelenlegi kormánykoalíció, amelyben a PiS-en kívül két hasonlóan radikális jobboldali törpepárt vesz részt, rosszabb esélyekkel indulhatna a 2023 őszén esedékes szavazáson.
Kapcsolódó
A találgatásokat erősíti, hogy Adam Bielan európai parlamenti képviselő új pártot alapított, Republikánus Párt néven, ugyanis a politológusok úgy vélik, hogy ez a politikai erő léphetne a két koalíciós partner egyike, a Jaroslaw Gowin vezette Megegyezés helyére. További érv az előrehozott választások mellett, hogy az ellenzék szétzilált, nincs vezetője, így népszerűségi indexe a mélyben van.
Nem véletlen, hogy a Politico az onet.pl szerint azt találgatja, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, volt lengyel miniszterelnök visszatérhet az általa két évtizeddel ezelőtt alapított, mérsékelt jobboldali Polgári Platform (PO) élérre. Még mindig ez a legnagyobb ellenzéki párt, ám nincs karakteres vezetője, aki az egész lengyel ellenzék élére állhatna.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter