Szerda reggel a török fél tájékoztatta Washingtont arról, hogy a harcok lezárultak, a tűzszünet tartós lesz - állította az elnök a szíriai helyzetről.
"Ha nem jön közbe semmi, a szankciókat feloldjuk" - fogalmazott Trump, utalva a Törökország ellen hozott büntetőintézkedésekre. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ankarának tiszteletben kell tartania a nemzeti és vallási kisebbségeket Szíriában.
Kapcsolódó
Donald Trump közölte: beszélt a kurdok vezette, Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű koalíció parancsnokával, Mazlúm Abdival, aki megnyugtatta, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái változatlanul őrizetben vannak. Néhány terrorista kiszabadult ugyan - tette hozzá -, de őket hamarosan ismét elfogták.
Az elnök megerősítette, hogy egy kis létszámú amerikai katonai kontingens a térségben marad, ott, ahol az olajmezők vannak, a további teendőkről pedig rövidesen dönt majd. Hozzáfűzte: a térség országainak felelősséget kell vállalniuk, segíteniük kell Szíriát és Törökországot a szíriai helyzet stabilizálásában.
Trump kifejtette: a török offenzíva megállításához több tízezernyi katona bevetésére lett volna szükség. De - mint fogalmazott - amerikai katonákat csatába küldeni csakis akkor szabad, amikor egyértelműen az Egyesült Államok nemzeti érdekei forognak kockán. "Harcoljon most már más e vér áztatta homokon" - mondta az elnök, miután megemlékezett az amerikai áldozatokról. Annyit tett még hozzá, hogy ezután Törökországnak és Szíriának kell biztosítania, hogy az Iszlám Állam ne kaphasson ismét erőre.
Donald Trump utalt arra, hogy nemsokára személyesen is egyeztet Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Erdogan várhatóan november 13-án lesz a Fehér Ház vendége.
Az elnök beszéde után az amerikai pénzügyminisztérium a honlapján jelezte: feloldja a török védelmi és energetikai minisztériumok ellen hozott szankciókat. A gazdasági büntetőintézkedéseket az amerikai kormányzat október közepén hozta, miután Ankara megkezdte offenzíváját a szíriai kurd erők ellen.
A török hadsereg október 9-én indított támadást indított a szíriai kurdok ellen Északkelet-Szíriában, hogy az ott állomásozó amerikai alakulatok kivonását követően "biztonsági övezetet" alakítson ki a határ mentén, és kiűzze onnan a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyvereseit. Október 17-én amerikai-török megállapodást kötöttek egy 120 órás tűzszünetről, amely alatt a kurd milíciáknak ki kellett vonulnia a térségből. A tűzszünet keddi lejárta előtt Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban újabb, 150 órás tűzszünetet hirdetett, megerősítve ugyanakkor, hogy a kurd milíciának ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból - beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Eltűnt a Balaton ikonikus pontja: a földdel tették egyenlővé