A 70 éves Larry Kudlow elmondta a hírügynökségnek, hogy Donald Trump felkérte őt a Fehér Ház Országos Gazdasági Bizottságának igazgatói posztjára és ő a felkérést el is fogadta - idézi az MTI.
A közgazdász a gazdasági-üzleti élettel foglalkozó CNBC televízió állandó műsorvezetője és amerikai lapok rendszeres szerzője is, korábban - a Reagan-kormányzat idején -, már volt a Fehér Ház munkatársa. Akkor a Fehér Ház Költségvetési Irodájának tanácsadójaként tevékenykedett. Az adócsökkentést és a kis létszámú kormányzást hirdető gazdaságpolitika feltétlen híve, mély meggyőződése, hogy az adócsökkentés lendíti fel a gazdasági növekedést. Donald Trump elkötelezett híveként tartják számon, noha az acél- és alumíniumvámok bevezetésével nem értett egyet.
Kapcsolódó
Az AP-nek a sztárközgazdász szerdán úgy fogalmazott: azért is fogadta el Trump elnök felkérését, mert szerinte az amerikai gazdaság a nagyon nagy mértékű adócsökkentésekkel járó adóreformnak köszönhetően szárnyalni fog. "A gazdaság felpörög, és mi még ennél is többet akarunk" - mondta. Fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy bár a védővámok bevezetését ellenezte, Trump gazdaságpolitikai elképzeléseivel egyetért, a politikát az elnök határozza meg, ő és munkatársai pedig segítenek majd megvalósítani azt.
Az amerikai sajtóban megjelenő elemzések szerint Kudlow - aki korábban már adott tanácsokat a Trump-kormányzatnak - két olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely kivált kedves Donald Trumpnak: nyers őszinteséggel beszél és feltétlenül lojális.
Larry Kudlow Gary Cohnt váltja az Országos Gazdasági Bizottság élén. Cohn éppen a védővámok bevezetése miatt mondott le: nem értett egyet az elnökkel és Wilbur Ross kereskedelmi miniszterrel, de az elvi vitában alulmaradt.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerdán megerősítette, hogy Kudlow csütörtökön a Fehér Házban egyeztet Donald Trumppal a részletekről. A Fehér Ház - fogalmazott a szóvivő - gördülékeny átmenetet szeretne, és hamarosan közli azt is, hogy Kudlow mikortól veszi át a napi feladatokat.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Eltűnt a Balaton ikonikus pontja: a földdel tették egyenlővé