A szociáldemokrata miniszterelnök, Mette Frederiksen bejelentette, hogy a kormány eltörli a 11 dán munkaszüneti nap egyikét, a termelékenység és a gazdasági aktivitás fellendítésének reményében - írja a BBC. A rendelkezés áldozata valószínűleg a Store Bededag (Nagy Imanap) lesz, amely minden évben a húsvét utáni negyedik vasárnapot megelőző péntekre esik, és 1686-ban vezették be munkaszüneti napként.
Az intézkedés kemény bírálatokat váltott ki
A lelkészek szövetségének elnöke, Pernille Vigso Bagge a Berlingske című dán napilapnak nyilatkozva "szomorúan" fogadta a nap elvesztésének perspektíváját, és azt mondta, hogy az ünnepnap megszüntetése "logisztikai rémálom" elé állítja a papokat és a konfirmációra várókat, mivel a Store Bededag hagyományosan a nagy konfirmáció napja.
Sophie Olander, a roskildei székesegyház dékánja a dán TV2-nek nyilatkozott:
Szükségünk van ünnepekre, mint gyülekezési időre, hogy ki tudjunk kapcsolódni, és legyen időnk az imádságra és az elmélkedésre. Szégyen, hogy olyan társadalmunk van, ahol azt gondolják, hogy ez nem fontos.
Az ünnep eltörléséről szóló döntésről kérdezve a miniszterelnök asszony annyit mondott: "Európában háború van, és meg kell erősítenünk a védelmünket. Ehhez pedig mindenkinek egy kicsit többel kell hozzájárulnia." A balközép Szociáldemokrata Párt, a jobbközép Liberális Párt és a centrista Mérsékelt Párt egyaránt tagja az új kormánynak.
Denmark's new government drops public holiday to boost defence budget https://t.co/IrdX3kLrLD
— BBC News (World) (@BBCWorld) December 15, 2022
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek