Lengyelországban április 10-étől, emelkednek az ingatlanokkal és a kutyákkal kapcsolatos bírságok - írta az onet.pl hírportál. Ez azt jelenti, hogy ha séta közben nincs póráz és szájkosár a kutyán - legyen az bármilyen fajta -, a bírság nagyobb lehet, mint amit egy autós a gyorshajtásért kap a nyakába, ami akár életveszélyt is jelenthet az utakon.
A kormány új rendelete értelmében a rendőrség kiszabhatja a pénzbírságot anélkül, hogy az ügyet a bíróság elé vinnék. Ennek megfelelően a „szokásos vagy javasolt óvatosság be nem tartása az állatok tartásánál” 250 zlotyba (20 ezer forint) kerülhet, de ha úgy ítélik meg, hogy ez az emberre veszélyes is lehet, akkor a büntetés akár az 500 zlotyt is elérheti.
Az új rendelet a házak tulajdonosaira is vonatkozik. Így akik például nem védik kellő mértékben kertjüket, tehát a kutya ki tud szökni az utcára, vagy a nem elég magas kerítést átugorva jut ki, azokat szintén elmeszelhetik. Sajátos körülmény, hogy a lengyel jogban nincs szó szerint leírva, hogy a kutyát pórázon, vagy szájkosárral lehet csak sétáltatni, csak annyi szerepel, hogy be kell tartani „szokásos, vagy javasolt” elővigyázatosságot. Az ezzel kapcsolatos vitás ügyekben a bíróságokra bízzák a döntést.
Az interneten megjelent kommentárok egyebek mellett azt is felvetik, hogy a közlekedési szabálysértésekért kiszabható bírságokat 20 éve nem változtatták meg. Euróra átszámolva azok a legalacsonyabbak az unióban. A maximális bírság 500 zloty lehet 1997 óta, amikor a fizetések alacsonyabbak voltak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Bolondos április vár ránk hétvégén
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet