Tomáš egy hatvan vendég fogadására képes prágai vendéglő tulajdonosa szomorúan állapítja meg, hogy éttermében napközben egyetlen vendég sem tartózkodik - derül ki a Radio Praha riportjából. Ezt ugyan konkrétan a rossz idő számlájára lehet írni, ám a vendéglős szerint általában igaz, hogy a forgalmuk elmarad attól, amit szeretnének.
A vendéglőtulajdonos már rég feladta, hogy a koronavírus-járvány előtti helyzethez hasonlítsa a mostanit, olyan messze vannak a boldog békeidők. A vendégek nem tértek vissza, talán néhány év múlva újra ott fognak tartani, mint a pandémia előtt. Az a kevés vendég, aki betér a vendéglőbe, nem akar sokat költeni, mert részben az áruházakban hagyja a pénzét az infláció miatt, részben tart a jövőtől, és tartalékol. A háztartási energia szemben Magyarországgal a cseheknél drágul.
Kapcsolódó
Eközben az emelkedő költségek miatt a vendéglősöknek árat kellene emelniük, ám Tomáš azt mondja, csak náluk öt-tíz százalékkal növekedtek az árak, mert úgy érzik, hogy ennél nagyobb drágulás végképp elriasztaná az embereket a vendéglői étkezéstől. Szerinte más éttermek is hasonló cipőben járnak. Ez persze felzabálja a profit egy részét.
Egy másik prágai vendéglő fél házzal üzemelt, amikor a hírportál sajtómunkásai ott jártak. Hana, az egyik pincérnő beszámolója szerint, szinte minden vendégük külföldi, a csehek, ha egyáltalán betérnek hozzájuk, a legolcsóbb menüt fogyasztják. Ennél az étteremnél sem merték jelentősen emelni az árakat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben