A cseh egészségügyi minisztérium úgy döntött, szembe megy az oltási hajlandóság hanyatlásával – derül ki a Radio Praha tudósításából. A tárca 70 százalékról 75 százalékra emeli a népesség beoltottsági arányára vonatkozó célszámát. Csehországban jelenleg a felnőtt lakkosság 66 százaléka kapta meg a koronavírus-oltás valamelyik fajtáját, a lakosság egészéhez viszonyítva pedig 58 százalékon állnak.
A magasabb célt sokak szemében nem egészen korrekt reklámkampánnyal támasztják alá. Nem egyszerűen azzal kecsegtetik az embereket, hogy vége lehet a maszkhordásnak, ha elérik a 75 százalékot, hanem a gyerekekre bazíroznak. Az egészségügyi tárca reklámszövege szerint már csak felnőtt a lakosság további kilenc százalékát kell beoltani ahhoz, hogy a gyermekeknek kelljen arcmaszkot viselniük az iskolában. Segítsen nekünk meggyőzni azokat, akiket még nem oltottak be!
Adam Vojtech egészségügyi miniszter – Csehországban van önálló egészségügyi minisztérium –, azt mondta a tévében megszólalva, hogy még valamikor az ősszel elérhetik a 75 százalékos arányt. A cél az lenne, hogy megelőzzenek egy a tavaly őszihez hasonló járványhullámot. Ugyanakkor az egészségügyi szakértők egy része szkeptikus.
Szerintük az új kampány nem fogja megfordítani az oltási kedv gyengülő trendjét. Egyikük Milan Kubek, a Cseh Egészségügyi Kamara elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenleg terjedő delta névre keresztelt mutáns ellen csak a 85-90 százalékos beoltottság nyújtana igazán védelmet, mivel ez fertőzőbb, mint a koronavírus korábbi változatai. Ezzel együtt mindenkit az oltás beadatására biztat, ezen belül a harmadik, emlékeztető szúrásra is, ha arra van szükség.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)