Csehországban a tűzoltók elkezdték szétosztani az önkormányzatoknak azokat az antigénteszteket, amelyeket az iskolákban fognak felhasznál a tanév kezdetét követően - jelentette a Radio Praha. A katasztrófavédelem szakemberei összesen 4,2 millió tesztet juttatnak el a felhasználás helyére. A cseh kormány nagyszabású teszteléssel indítja az iskolaévet.
A tervek szerint összesen három hullámban fogják tesztelni az iskolás gyermekeket tíz napon belül, szeptember 1-jén, 6-án és 9-én. Ez alól az első osztályosok lesznek kivételek, őket szeptember 2-án fogják tesztelni. A szülők másik lehetősége, hogy hivatalos vizsgálati pontokon teszteltetik a gyermekeket, ahol igazolást kapnak erről.
Az iskoláknak lehetőségük lesz arra, hogy a diákokat PCR-tesztnek vessék alá, de ezt maguknak kell megszervezniük. A kormány ehhez tesztenként 200 korona (3000 forint) támogatást ad. Azok a tanulók, akik nem esnek át teszten, kötelesek lesznek arcmaszkot viselni és nem vehetnek részt a zárt térben tartott testnevelési és énekórákon.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat