Március elseje, az első csehországi koronavírus-fertőzés megjelenése óta ez az ötödik eset, amikor a napi fertőzések száma meghaladta a háromszázat.
A Covid-19-betegséget eddig 18 060 embernél mutatták ki Csehországban, közülük 12 749 meggyógyult, jelenleg a betegek száma 4922, a halottaké 389.
A cseh tisztiorvosi szolgálat szerint a járvány terjedése szempontjából kulcsfontosságú tényező, hogy jelentősen nem változik a kórházban kezelt betegek száma, illetve azoké, akiknek állapotát súlyosnak lehet minősíteni, és intenzív kezelést igényelnek. A szombat reggeli minisztériumi kimutatás szerint a kórházakban 119 embert kezelnek, tucatnyi ember állapotát pedig súlyosnak minősítették az orvosok.
Az utóbbi két hétben a napi esetek száma 200-250 között mozgott, ami hasonló a márciusi-áprilisi helyzethez, amikor az országban szükségállapot volt érvényben, és a közéletet, valamint a gazdaságot központilag korlátozták.
Jarmila Rázová országos tisztifőorvos a Mladá Fronta Dnes című napilapban azonban azt mondta, hogy a jelenlegi országos járványhelyzet kielégítőnek tekinthető, és a mintegy tucatnyi lokális fertőzésgóc ellenőrzés alatt van. Az új fertőzések ezekben a lokális gócokban vannak, s az ország más részein nem terjednek - mutatott rá Rázová.
A cseh sajtó szerint a napi esetek növekvő számára külföldön is felfigyeltek, és több országban a Csehországban érkezőktől már friss negatív koronavírus-tesztet követelnek. Ha ez hiányzik, az illetőnek karanténba kell vonulnia. Az utóbbi napokban ilyen döntést hoztak Szlovéniában, Norvégiában és Ukrajnában. A cseh külügyminisztérium felhívta az állampolgárok figyelmét, hogy az utazás előtt saját érdekükben győződjenek meg a célországukban érvényes előírásokról, helyzetről, nehogy váratlan problémáik adódjanak. A cseh konzuli szolgáltatásoknak az utóbbi időben egyre több ilyen jellegű problémát kellett megoldaniuk.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek