A legutóbbi tíz évben ez volt a harmadik legmagasabb csehországi infláció. Ennél gyorsabban csak 2012-ben (3,3 százalék) és 2017-ben (2,5 százalék) emelkedtek az árak - írja az MTI.
"Az infláció növekedéséhez leginkább a lakbérek, továbbá az élelmiszerek, a szeszesitalok, az üdítők, a dohány és a közlekedés árai járultak hozzá" - jelentette ki Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal vezető szakértője az adatok ismertetésén tartott sajtótájékoztatón. Általában drágábbak voltak tavaly a szolgáltatások is, míg a ruhaneműk ára visszaesett. Az infláció legkevésbé az első negyedévben nőtt (1,9 százalék), az év további részében gyorsabb volt.
Kapcsolódó
Decemberben az éves infláció 2 százalék volt, ugyanannyi, mint novemberben.
Novemberhez viszonyítva az év utolsó hónapjában az árak 0,1 százalékkal emelkedtek. Az év végén szintén a lakbérek voltak a legnagyobb hatással az infláció növekedésére, drágultak a szolgáltatások és jelentősen megugrott a zöldségfélék ára is. Ugyanakkor olcsóbb volt a tej, a tejtermékek, a tojás és a cukor.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező