A minisztérium ugyanakkor számol azzal, hogy a gázfogyasztást a korábbi évek átlagához viszonyítva 15 százalékkal csökkenteni kell majd, ahogy azt az Európai Unió előírta. Ha kemény tél következik, akkor a tartalék tavaszig tart ki. Ez azonban nem drámai probléma, mert utána a nyári hónapok következnek – mondta az MTI helyi tudósítója szerint David Prusvic, a tárca szakigazgatója.
A pénzügyminisztérium két vezetője közölte: valós alapokon nyugszik az a várakozás, hogy Csehországnak a következő 11 hónapban nem lesznek gondjai a gázellátással.
Zbynek Stanjura elmondta: azzal számolnak, hogy rövidesen megtelnek a csehországi gáztárolók. Másfelől Hollandiából annyi cseppfolyós gázra számíthatnak, amennyi nagyjából az éves cseh fogyasztás egyharmadát képes fedezni. Szükség esetén az állami gáztartalékok is felhasználhatók – tette hozzá a miniszter.
Gázhiány estén lassulna a gazdaság, de „helyzet nem drámai“
Ha gázhiány lép fel a következő időszakban, az ugyan károkat okoz a cseh gazdaságnak, de a „helyzet nem drámai“ - közölte David Prusvic. Ilyen esetben a cseh GDP az idén csak 3-4 százalékkal, jövőre pedig mintegy 4,5 százalékkal emelkedne, ami alacsonyabb, mint a jelenlegi előrejelzések.
Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szerdán nem zárta ki, hogy ha a következő hónapokban súlyos problémák lépnek fel, korlátozni kell a lakossági gázfogyasztást is.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin