A miniszterelnököt, aki Csehország második leggazdagabb embere, a cseh rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítja, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott - írta az MTI.
A csehországi belpolitikai helyzetet bonyolítja az Európai Bizottság néhány hete nyilvánosságra került számvevőszéki jelentése is, amely összeférhetetlenséget állapított meg a kormányfő politikai és vállalkozói tevékenysége között. Babis a bírálatokat elutasítja és ismételten azt állítja: nem áll fent összeférhetetlenség, mert cégeit, az Agrofert Holdingot 2017 februárjában az érvényes törvény értelmében vagyonkezelő alapokba helyezte.
Harminc éve szabadságban és demokráciában élünk, az embereknek joguk van a véleménynyilvánításra - mondta Babis vasárnap még a tüntetés előtt újságíróknak. Bánt azonban, hogy az emberek olyasmi ellen tüntetnek, ami nem történt meg, és nem fog megtörténni - jegyezte meg. Hozzátette: a tiltakozók állításainak többsége nem is igaz.
Az Európai Bizottság jelentése szerint az Agrofertnek juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert Andrej Babisnak továbbra is befolyása van egykori cégére, kormányfőként befolyásolni tudja és befolyásolja az uniós támogatások szétosztását.
A prágai tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás szervezte. A Letná téri tüntetésen és a hírtelevízióban elhangzott beszédekben többen a magyar kormányt is bírálták.
Szombaton este Milos Zeman köztársasági elnök is fogadta Andrej Babist, és támogatásáról biztosította őt.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom