Szlovákiában több mint 40 ezer adós döntött úgy, hogy élnek az moratóriummal, azaz átmenetileg felfüggesztik a hiteleik törlesztését - írja a pozsonyi Új Szó online verziója.
A szlovák bankok ugyanakkor figyelmeztetnek minden érintette, hogy a halasztás csak azoknak jó, akik valóban nem tudják fizetni a hiteleket, mert a felfüggesztésnek ugyanis ára van.
Az egyik szlovák bank, a ÈSOB szóvivője, Anna Jamborová azt mondta: ,"Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az elfogadott szabályok szerint a kölcsön a halasztás időtartama alatt is kamatozik, vagyis az ügyfél végül nagyobb összeget fizet a banknak, mint ha a szerződésben eredetileg szereplő futamidőben törlesztené az adósságát".
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin