Obama szerint a britek döntésének egyáltalán nem lesznek katasztrofális következményei. Szerintem a legjobb, ha úgy tekintünk erre, hogy megnyomták a szünet gombot a teljes európai integráció folyamatán - fogalmazott az elnök.
Az elnök a Brexit következményeit nem túlozná el. Kifejtette: a Brexitről szóló népszavazás után kis hisztéria alakult ki, mintha a NATO eltűnt volna, a transzatlanti szövetséget feloszlatták volna, és mindenki visszavonult a maga vackába. De nem ez történik - mondta Barack Obama, aki egyébként mindig is nyíltan támogatta az Egyesült Királyság bennmaradását az Európai Unióban. Megítélése szerint a szigetországi voksolás eredményének magyarázata abban rejlik, hogy az Európai Unió valószínűleg gyorsabban haladt, mint kellett volna és megfelelő konszenzus nélkül.
Azt gondolom, hogy elkövetkezik a pillanat, amikor egész Európa azt mondja: szusszanjunk egyet és nézzük meg, hogyan őrizhetjük meg nemzeti identitásainkat, hogyan őrizhetjük meg az integráció előnyeit, és hogyan kezeljük választóink frusztrációját - fejtegette Obama. Az elnök - ahogy a múlt héten, rögtön a brit eredmények nyilvánosságra hozatala után - ezúttal is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az amerikai-brit kapcsolatok nagyon fontosak. Norvégiával példálódzott: emlékezzünk csak, hogy Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, de Norvégia az egyik legszorosabb szövetségesünk - szögezte le az Egyesült Államok elnöke.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek