2018-ban közel 100 ezer brit állampolgár folyamodott ír útlevélért, szemben a 2015-ös 46 ezerrel - olvasható a portálon.
Számítások szerint több százezer olyan ember lehet, akiknek szülei vagy nagyszülei Írországban születtek, így jogosultak az állampolgárságra, ők igénylik most tömegesen az ír útlevelet, amivel a márciusi kilépés után is szabadon utazhatnak Európában.
Kapcsolódó
A brexit körül közben egyre több a bizonytalanság. A brit külkereskedelmi miniszter szerint ha a parlament januárban nem fogadja el a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréről elért megállapodást, akkor nem sokkal haladná meg az 50 százalékot annak az esélye, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jövő márciusban esedékes időpontjában valóban kilép az Európai Unióból.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott