A BBC közszolgálati médiatársaság forrásai szerint a londoni miniszterelnöki hivatal most már "nagyon bízik" abban, hogy egyezséggel zárulnak a hónapok óta folyó tárgyalások - idézi a sajtóértesüléseket az MTI.
Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az EU-ból. Távozásának napján december 31-éig tartó - vagyis éppen egy hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
Kapcsolódó
A korábbi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, valamint arról, hogy ha megállapodás születik, betartatására és az esetleges szerződésszegések szankcionálására milyen jogi eszközök használhatók fel.
Egybehangzó londoni értesülések szerint jelenleg már csak a halászat szabályozásának kérdése nyitott.
Boris Johnson brit miniszterelnök a fő ütközési pontokra utalva kijelentette: London nem tudná elfogadni, hogy az Egyesült Királyság legyen a világ egyetlen olyan szuverén országa, amelynek nincs befolyása arra, hogy ki férhet hozzá területi vizeihez, és olyan halászati kvótákkal legyen kénytelen szembesülni, amelyek rendkívül hátrányos helyzetbe hoznák saját halászati ágazatát.
A BBC kormányzati forrásai szerint azonban a két fél a halászat ügyében is közel jár a megegyezéshez, és csütörtök délelőtt bejelentés várható az átfogó megállapodás létrejöttéről.
Értesülések szerint az egyezményről, amely hozzávetőleg kétezer oldalas lesz, Johnson már telefonon tájékoztatta kabinetjének tagjait.
A jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodás elmaradása esetén az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme a jelenlegi átmeneti időszak jövő heti lejárta után a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.
Boris Johnson korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére.
E több mint két hónapja lejárt határidő óta is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben. Emellett a brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is többször tartott személyes egyeztetéseket telefonon és személyesen.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket