A konzervatív kormány cserben hagyta az Egyesült Királyságot a brit parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt vezetője szerint. Jeremy Corbyn szerint előrehozott választásokra van szükség, mert az ország válságba került a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélye miatt.
A munkáspárti vezető hétfőn Northamptonshire megyében tartandó beszédét előzetesen ismertetve a BBC azt közölte, Jeremy Corbyn fogadkozik, hogy mindent megtesz, amit csak kell a rendezetlen brexit megakadályozásáért.
Úgy látja, hogy a "tory brexit-válság" miatt szükségessé vált előrehozott választás sorsdöntő lesz az ország számára, "emberöltőnként egyszer adódó lehetőség a valódi változásra", amelynek jelentősége az 1945-ös vagy az 1979-es választásokéhoz mérhető.
Amennyiben választások lesznek ősszel, a Munkáspárt egy újabb népszavazás mellett érvel, hogy a szavazóké legyen a döntő szó, hitelt érdemlő választási lehetőségekkel mindkét oldal számára, beleértve az Európai Unióban maradást is - idézte szavait az MTI nyomán a Hirado.hu.
Egy vasárnap nyilvánosságra került kormányzati jelentés szerint az áruszállításban, az üzemanyag- és a gyógyszerellátásban, valamint az utasforgalomban jelentős fennakadások, ennek nyomán pedig országszerte tüntetések várhatók a rendezetlen brexit esetén, továbbá kevesebb lehet a friss élelmiszer, jelentősen emelkedhetnek az árak.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
A magyar kasszánál dől a lé: a multik pénzgyárrá tették az élelmiszerpiacot