A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő nyerte váratlanul szoros eredménnyel az elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulóját Brazíliában, ellenfele a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök lesz az október 30-án esedékes második fordulóban. A brazíliai legfelsőbb választási bíróság (TSE) hivatalosan közzétett adatai szerint az elektronikus szavazógépekkel leadott szavazatok több mint 98 százalékos összesítése szerint Lula da Silva a voksok 48 százalékát szerezte meg, Bolsonaro pedig a 43,53 százalékát. A többi kilenc jelölt támogatottsága elenyészőnek bizonyult.
A brazil törvények értelmében, ha egyik jelölt sem képes a szavazatok több mint felét megszereznie, második fordulót fognak tartani, ahol a két, legtöbb szavazatot szerző jelölt mérkőzik meg egymással, vagyis jelen esetben Lula da Silva és Bolsonaro.
A voksolások előtt elvégzett legtöbb közvélemény-kutatás Lula da Silva 10-15 százalékpontos előnyét jelezte előre. Szakértők azzal magyarázzák az eredményeket, hogy a megkérdezettek közül sokan nem a valódi favoritjukat nevezték meg, illetve csak a választások napján döntöttek arról, hogy kire adják le szavazatukat.
Elfogadja vagy sem?
Bolsonaro már korábban utalt arra, hogy esetleg nem fogja elfogadni a voksolás eredményét, ami miatt sokan választásokat követő politikai válságtól vagy erőszakos megmozdulásoktól tartanak. A hivatalban lévő elnök egyebek között újra és újra bírálta az elektronikus szavazógépeket működtető testületeket, amelyek szerinte gyengék a csalással szemben, bár konkrét bizonyítékokkal nem szolgált, s egyik beszédében „hazugnak” nevezte a közvélemény-kutatási eredményeket. Felvetette azt is, hogy a hadsereg végezzen párhuzamosan szavazatszámlálást, bár ezt a katonaság elutasította.
Vasárnap, szavazta leadásakor Bolsonaro mindemellett kijelentette, hogy tiszteletben fogja tartani a voksolás eredményét, ha a "szavazás tiszta és átlátható lesz".
Lula da Silva, aki 2003 és 2010 között volt Brazília államfője a társadalmi béke megőrzésére törekedett vasárnapi nyilatkozataival. "A társadalom többsége békét akar, nem pedig konfrontációt" - jelentette ki a baloldali politikus, miután leadta szavazatát Sao Bernardo do Campo városában.
A vasárnapi voksoláson választották meg a brazil kongresszus alsóházának 513 képviselőjét, és a 81 fős szenátus tagjainak harmadát, emellett a tagállami kormányzókat és helyi törvényhozási testületek tagjait.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket