Miután demonstrálók egy csoportja körülvette Keir Starmert, a brit ellenzéki Munkáspárt elnökét azt üvöltözve, hogy „Áruló!”, „Megvédted Jimmy Savile-t!”, komoly nyomás nehezedik Boris Johnson miniszterelnökre, hogy vonja vissza azt a kijelentését, miszerint Starmer elmulasztotta börtönbe záratni a sokszoros gyermekzaklató Savile-t, amikor ügyészként dolgozott – írja a Reuters. Johnson a londoni parlamentben vágta ellenfele fejéhez ez a vádat, ám Starmer nem volt illetékes Savile ügyében, azaz a megjegyzés szimpla hazugság volt.
A szakértők Donald Trump amerikai elnök jól ismert „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél" típusú, ellenfelei lejáratását célzó pletykálkodásához hasonlították a brit kormányfő kijelentését. A koronavírus-korlátozások ellen tüntetők egy csoportja azonban mintha nem hallotta volna, hogy a kormányfő füllentett; a fent említett kiabálásokkal, láthatóan dühösen fenyegették Starmert, amikor a közelükbe ért. A munkáspárti vezetőnek a rendőrség védelmére volt szüksége, hogy kikerüljön szorult helyzetéből.
A demokráciánk tisztessége és a biztonságunk érdekében fontos lenne, hogy a hamis Savile-megjegyzést, amivel vádolták, visszavonják – mondta Julian Smith, a kormányzó Konzervatív Párt parlamenti képviselője, akihez más párttársai is csatlakoztak. Az ellenzéki politikusok bocsánatkérést várnak Johnsontól, ám a kormányfő támogatói szerint nem bizonyítható, hogy az ideges emberek az ő megjegyzése miatt támadtak rá Starmerre.
Maga a miniszterelnök azzal utasítja vissza, hogy visszavonja megjegyzését – ismét egy trumpi ködösítés –, hogy valójában nem akarta azt mondani, hogy Starmer közvetlenül felelőssé tehető azért, hogy nem ítéltette el Savile-t. Munira Mirza, a kormányfő tanácsadója, akit több mint tíz évet dolgozott mellette, nem így gondolta: főnöke mocskolódását elég indoknak tartotta, hogy beadja lemondását.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet