Bosznia-Hercegovina és Törökország közlekedési minisztere szándéknyilatkozatot írt alá a körülbelül 250 kilométer hosszú autópálya kiépítéséről, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, pontosan merre is halad majd az út, a Boszniában élő szerbek ugyanis nem értenek egyet a bosnyákokkal a tervezett vonalról.
Az autópályát a török Exim Banktól felvett hitelből finanszíroznák - közölte Recep Tayyip Erdogan. Törökország és Bosznia között számos együttműködési megállapodás született már, de az autópálya kiépítése minden korábbinál nagyobb projekt lesz.
A kétoldalú kereskedelmi áruforgalom tavaly majdnem elérte a 800 millió dollárt, a jövőben pedig további növekedésre számítanak, valamint arra, hogy az év végéig a kereskedelmi áruforgalom elérheti az egymilliárd eurót is.
A török államfő azért érkezett vasárnap a bosnyák fővárosba, hogy a június 24-re kiírt törökországi elnöki és parlamenti választás előtt kampánygyűlést tartson az Európában élő török állampolgárok számára - írta az MTI.
A képen Szarajevó, forrás: Pixabay.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket