A Markit Economics hétfőn közölt adatai szerint a júniusi 46,9 pontról 30,2 pontra zuhant júliusban a görög feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI), ez rekordmértékű visszaesésnek felelt meg. Az adatok szerint a görög feldolgozóipari cégek foglalkoztatásában is az elmúlt 16 évben nem látott visszaesés következett be.
A Markit közgazdászának kommentárja kiemeli, hogy az új megrendelések állománya rekordmértékben esett vissza, elsősorban külföldről nem kaptak megrendeléseket a görög cégek a tőkekorlátozások következtében. Emellett a feldolgozóipari termékek iránti kereslet is nagyot zuhant annak köszönhetően, hogy komoly bizonytalanságok vetődtek fel Görögország jövőjével kapcsolatban. Phil Smith szerint arra kell készülni, hogy nem is fog egyhamar helyreállni a görög BMI. Ugyan a feldolgozóipar a görög gazdaság kis részét adja, de a visszaesés üteme az egész gazdaság szempontjából aggasztó - véli a cég közgazdásza.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező