A pénzügyminisztérium elképzelése szerint az üzemanyagárak emelkedését egy átmeneti állami kedvezménnyel kellene ellensúlyozni, úgy, hogy a töltőállomás kasszájánál a kedvezmény értékével csökkentik a tankolásért kiállított számla végösszegét, és az állam pótolja a különbözetet az állomás üzemeltetőjének. A kedvezmény mértékéről és a rendszer bevezetéséről már a héten dönthetnek - idézi az MTI a Bildet.
A liberálisok (FDP) - a legkisebb kormánypárt - elnöke, Christian Lindner vezette pénzügyminisztériumban a egyebek mellett egy hitelprogram elindítását is tervezik az Oroszország elleni szankciókat leginkább megszenvedő vállalkozások megsegítésére. A tervek között szerepel a kieső bér egy részének közpénzből finanszírozott pótlására épülő rövidített munkaidő intézményének kiterjesztése és az ingázók munkába járási költségtérítésének emelése is.
A terület másik szakminisztériuma, a gazdasági és klímavédelmi tárca vezetője a háztartások átfogó támogatását ígérte egy hétfői nyilatkozatában. Robert Habeck kiemelte, hogy a drágulás sokakat nyomaszt, de a fűtés, az áram és az üzemanyag szélsőségesen magas költsége elsősorban a háztartásokat, a családokat terheli, és minél alacsonyabb a jövedelmük, annál inkább. Ezért a koalíciós pártok - a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és az FDP - "gyors és konstruktív" munkával összeállítanak nekik egy támogatási csomagot.
Három szempontot kell érvényesíteni.
- Azonnali könnyítéseket kell biztosítani a családoknak az áram, a fűtés és a közlekedés területén.
- Az energiahatékonyság erősítése és a fogyasztás csökkentése a többi között a gázfűtéses rendszerek cseréjének támogatásával.
- A leginkább hatékony energetikai megoldások terjesztése piaci alapú ösztönzőkkel
- fejtette ki a Zöldek politikusa az ARD országos köztelevízió hírportálján idézett nyilatkozatában.
A gazdasági tárca számítása szerint egy nem korszerűsített családi ház fűtési költsége éves szinten 2000 euróval (770 ezer forint) emelkedett az ukrajnai háború következtében. Rendkívüli mértékben drágult az üzemanyag is. A legnagyobb német autós érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub vasárnapi összesítése szerint a dízel literenként átlagosan 2,15 euróba, a Super-E10 prémium benzinfajta literenként 2,10 euróba kerül. A 2 euró feletti ár minden korábbinál magasabb, és szélsőséges drágulás éves összehasonlításban; 2021 márciusában a dízelért átlagosan 1,31 eurót, a Super-E10 benzinért 1,45 eurót kértek literenként a németországi kutaknál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Radikális változás jön: átszabják a külügyminisztériumot, benne a nagykövetségeket is
Átszállították a pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába – KÉPEK

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam
