A Kneszet tagjairól egy járványügyi vizsgálat után derült ki, hogy kapcsolatba kerültek a riporterrel - közölte a törvényhozás szóvivője, hozzátéve, hogy további megelőző intézkedéseket fontolgatnak a vírus terjedésének csökkentése érdekében - olvasható a portálon.
A karanténban lévő képviselők egyébként egy üveglap mögül továbbra is figyelheti a plenáris üléseket.
Korábban Benjamin Netanjahu korábbi miniszterelnök is karanténba vonult 130 másik Kneszet-taggal együtt. Többek között Netanjahu személyi edzőjének tesztje is pozitív lett.
Csütörtökön a Kneszet egyik biztonsági őrének tesztje lett pozitív, miatta pedig 21 másik alkalmazott és egy képviselő került karanténba.
Szerdán Benny Gantz védelmi miniszter jelentette be, hogy önkéntes karanténba vonult, miután kiderült, hogy egy segítője, aki a múlt héten vele repült az Egyesült Államokba, szintén beteg, ráadásul őt is az omikron fertőzte meg.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok