A fogyasztóvédelmi szervezetek tapsa kíséri Ed Miliband brit munkáspárti vezér bejelentését, miszerint kemény fellépésre számíthatnak az energiaszolgáltatók, ha a 2015-ös parlamenti választás előtt megemelik a szolgáltatásuk árát. Miliband kijelentette, hogy ha pártja hatalomra jut, akkor 2015 közepétől 2017 elejéig nem lesz gáz- és áramáremelés. A pártelnök levelet írt az ország hat nagy szolgáltatójának, amelyben kifejti, hogy ha nem változtatnak árpolitikájukon, akkor búcsút mondhatnak az állami költségvetés terhére kapott garanciáiknak.
Miliband szerint a cégek éveken át túlszámlázták fogyasztóikat. A Munkáspárt számításai szerint a 20 hónapos moratóriumnak köszönhetően a háztartások évente 120 fontot (43 ezer forintot) takaríthatnak meg, a vállalati fogyasztók pedig 1800 fontot nyernének. A párt szerint az elmúlt éveken felhalmozott profit éppen elég forrást biztosít a vállalatoknak arra, hogy átvészeljék az áremelés nélküli időszakot. Nagy-Britanniában 2007 óta a gázszámlák átlag 41, a villanyszámlák 20 százalékkal nőttek - idézte a BBC a londoni statisztikai hivatal adatait. Az iparág eközben 2009-ben 2,15 milliárd, 2010-ben 2,22 milliárd, 2011-ben 3,87 milliárd, 2012-ben 3,74 milliárd font profitot ért el.
Nem nekünk kellett!
A szolgáltatók azzal védekeznek, hogy az energiaárak emelkedése nem profitjukat hizlalta, hanem magasabb környezetvédelmi költségeket, a növekvő szociális kiadásaikat, illetve az energiahordozók felfelé kúszó árát fedezte. Az egyik cégvezető a BBC beszámolója szerint úgy látja, hogy egy hosszú árbefagyasztás veszélyeztetné az energiaellátást biztonságát. Ha egy vállalatnak sem költségeit, sem árait nem tudja ellenőrzése alatt tartani, akkor beláthatatlan nagy veszteséggel néz szembe. Ezért előfordulhat, hogy áramszünetek lesznek.
Az elmaradó bevételek miatt felfüggeszthetik infrastruktúra-beruházásaikat, erőműveik, berendezéseik felújítását és befagyaszthatják az energiaszektortól függ több mint 600 ezer alkalmazottjuk fizetését. A Munkáspárt ugyanakkor abszurdnak tartja, hogy a brit otthonokba ne gyulladnának fel a lámpák. Szerintük az ágazat az elmúlt időszakban az áremelések ellene a lehetségesnél szerényebb beruházásokat hajtott végre.
Az energiapiacot szabályozó Ofgem - amelyet a Munkáspárt új szervezettel váltana fel, ha hatalomra kerülne - arra figyelmeztetett, hogy az ármegállapodások megváltoztatásához törvénymódosításra lenne szükség.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket