Ha idén nem adna a lengyel kormány az állampolgároknak 13. havi nyugdíjat és a havi 500 zloty plusz családi pótlékot a gyermekeik után, akkor a népesség nagy részének romlana az anyagi helyzete - írta a Business Insider Polska.
A hétéves csúcsra gyorsuló áremelkedések és az ezektől elmaradó fizetésemelések miatt zsugorodik a háztartások egy főre eső jövedelme.
Kapcsolódó
Az is tény, hogy az 500 zlotys pluszjuttatás 2016-os bevezetése után sok mama úgy döntött, hogy megszakítja szakmai karrierjét, és otthon marad. Ezt is figyelembe véve arra lyukadunk ki, hogy a szociális juttatások nélkül számolva a családok jövedelme a második negyedévben 1,8 százalékkal csökkent.
Két évvel ezelőtt az átlagos reáljövedelem 6,3 százalékkal nőtt Lengyelországban, egy évvel később azonban már csak 4,3 százalékkal. Most azonban az is kiderült statisztikai hivatal adataiból , hogy ismét nő a szegénység Lengyelországban.
A nyáron bevezetett 13. havi nyugdíjnak és az első szülött gyermek után is járó 500 plusznak köszönhetően a helyzet októberben jobb lesz. (Az utóbbi korábban csak a második, harmadik stb. gyermek után járt.) Akkorra reálértékben a jövedelem eléri a 2016-os szintet. Érdekes, hogy tavaly a nyugdíjasok jövedelme nőtt a legjobban, öt százalékkal. Az átlagjövedelem 1693 zloty (125 ezer forint) volt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt