Washington készen áll arra, hogy Moszkvával megvitassa olyan közös eljárások kidolgozását, amelyek szavatolnák a stabilitás megteremtését Szíriában. Ezek között említette Tillerson a repüléstilalmi övezetek létrehozását, a tűzszünet betartását ellenőrző megfigyelők alkalmazását, és a humanitárius segélyek összehangolt eljuttatását a rászorulókhoz.
"Amennyiben országaink együttműködnek a biztonság megteremtésében, ezzel megvetik az alapot Szíria politikai jövőjének rendezéséhez is" - fogalmazott közleményében az amerikai diplomácia irányítója. A külügyminiszter kitért az Iszlám Állam nevű terrorszervezetre is. Leszögezte: a terrorszervezet "mély sebet kapott" és "talán a teljes vereség határán áll", de Oroszországnak konstruktív szerepet kell vállalnia a legyőzésében - írja az MTI.
Washingtoni elemzők szerint az amerikai-orosz együttműködésre tett ajánlat gesztusként is értékelhető Donald Trump és Vlagyimír Putyin orosz elnök péntekre tervezett találkozója előtt. Donald Trump elnök a héten ugyanis részt vesz a G20-as országcsoport Németországban tartandó csúcsértekezletén, amelynek egyik kiemelkedő eseménye éppen az amerikai-orosz csúcstalálkozó lesz. Donald Trump első ízben folytat majd négyszemközti megbeszéléseket Vlagyimír Putyin elnökkel.
Az amerikai elnök szerda este megérkezett európai látogatása első állomására, Lengyelországba.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutálisan kilőtt az arany ára