A téves Facebook poszt szövege szerint az Európai Parlament 2019. április 16-án elfogadott új járműbiztonsági követelményei értelmében 2022-től kezdve minden új gépjárművet alkoholszondás indításgátlóval kell felszerelni. Azaz 15 hónap múlva a személygépkocsik már így gördülnek le a szerelőszalagokról.
A megoldás azt jelenti, hogy indulás előtt bele kell majd fújni egy beépített alkoholszondába, és a járművel csak negatív eredmény esetén indulhatunk el. A készülék érzékeli, ha a befújt levegő nem emberi tüdőből származik, továbbá azt is, ha a levegő nem friss (például egy előzőleg felfújt lufiból adagolták). Elvileg úgy is be lehet állítani a készüléket, hogy az meghatározott időnként, például óránként ismételt mintát kérjen, s ahhoz kösse a további haladást. Az alkoholszondával kombinált indításgátlót több helyen bevetették már az ittas vezetés ellen, most a beépítést egyszerűsíti a szabályzás - idézi a posztot az autós portál.
A tévesen értelmezett hír szerint 2020. január elsejétől azonban nagyot változik a világ (pontosabban Európa), hiszen valamennyi új gépjármű csak ilyen szondával kerülhet forgalomba.
A szóban forgó 2019/2144-es dokumentumban ugyanakkor csak az áll: "indításgátló alkoholszonda előkészítése": szabványosított interfész, amely megkönnyíti a tartozékpiacon elérhető indításgátló alkoholszonda-készülékek beszerelését gépjárművekbe. Tehát nincs kötelező szonda, nincs előre beszerelt indításgátló. A gyártóknak csak a lehetőséget kell megadni az utólagos beszerelés megkönnyítésére, egy szabványos csatlakozó formájában.
A teljes szöveg ezen a linken érhető el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Letartóztatták Erdogan fő ellenfelét, a tárgyalásig börtönben is marad
