Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) első közös tanulmányában a 2000 és 2016 közötti haláleseteket vizsgálta a világon, és arra jutott, hogy a munkával összefüggésben a legtöbb - 1,9 millió - ember halálát légúti vagy szív- és érrendszeri betegség okozta. Összehasonlításképpen érdekes figyelembe venni, hogy a koronavírus-járvány másfél év alatt 4,68 millió áldozatot követelt.
A tanulmányban 19 foglalkozási rizikófaktort vettek figyelembe, köztük a légszennyezést, több egészségre ártalmas anyagot, valamint arra jutottak, hogy sok ember halálát szervezetének túlhajszolása okozza a munkájában. A túlhajszolásnak a legalább 55 munkaórát veszik hetente.
A 2000-es évtől fogva folyamatosan nőtt az agyi érkatasztrófában vagy szívbetegségben meghalók száma - írták.
Aránytalanul sokan halnak meg munkájuk miatt az 54 év feletti férfiak körében és főleg Délkelet-Ázsiában, illetve a Csendes-óceán nyugati részén.
A legveszélyesebb magyar munkakörökről itt olvashat.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná