A lengyel kormány 2020. december 21-én kiadott rendelete, amely korlátozásokat vezet be szilveszterre is, alkotmányellenes - mondta Marek Chmaj alkotmányjogász professzor az onet.pl cikke szerint. A szakértő a közösségi médiában publikálta jogi véleményét. Lengyelországban egyébként elég nagy az összevisszaság a tiltó rendelkezések között.
Számos tiltás december 28-tól január 17-ig érvényes és az úgynevezett nemzeti karantén fogalmába tartozik, de a kormány nyilatkozatai félrevezetőek. A legtöbb ellentmondást a szilveszter éjszakára vonatkozó korlátozások tartalmazzák. A kormány korábban az kommunikálta, hogy kijárási tilalmat vezetnek be, majd később Mateusz Morawiecki kormányfő közölte, hogy mégsem lesz ilyen. Eközben nem vonták vissza kötelező tilalmat.
Kapcsolódó
Chmaj szerint a szilveszteri korlátozások alkotmányellenesek, mert sértik az alapvető állampolgári jogokat, nevezetesen az emberek mozgási, illetve gyülekezési szabadságát, amelyeket az alkotmány 52., illetve 57. paragrafusa garantál. Ezek a korlátozásokat nem lehet egy rendelettel felülírni, ahogy azt a kormány próbálta, hanem legfeljebb különleges szabályozással, törvénnyel lehetne. A professzor szerint mivel ezek a rendelkezések alkotmányellenesek, nem lehet negatív jogi következményük azokra a személyekre vonatkozóan, akik megszegik ezeket.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás